Hat év után újra indul az RTL Klub egyik legsikeresebb műsora, amelyben a nézők hónapokon át nyomon követhetik a Villalakók életét. November 20-tól kerül képernyőre az ország legnépszerűbb napi realityshowja, a ValóVilág. Hosszú találgatás után végre kiderül majd a műsorvezetők személye is. A beszavazó-showkon a nézők 42 jeltölt közül választják ki azt a 14-et, aki majd beköltözhet a ValóVillába, és a nézői szavazatok döntik majd el azt is, hogy ki hagyja el győztesként utoljára a Villát, és nyeri meg a főnyereményt: egy lakást, egy autót, egy luxus utazást, és havi 1 millió forintot egy éven át.

Az első adás során hat celeb költözik be néhány napra, hogy tesztelje a Villát a civil lakók előtt. Népszerű reality sztárok, többek között Gáspár Győző és Bea, Benkő Dániel, Voksán Virág és Tóth Gabi kalandjait követhetik majd a kukkolni vágyók. Szintén az első adásban kerül sor az első beszavazó-showra. A nézők számos újdonságra számíthatnak, a korábbi szériáktól eltérően a közönség most sokkal inkább részese lesz a történet alakításának. Az egyik újítás, hogy a beszavazó-showk során a nézők egy-egy karakter típusra szavaznak, egyik nap pl. három „bombanő” közül kell kiválaszatni a legszimpatikusabbat, a következő nap pedig három „okostojás” verseng majd a bejutásért.