Október elején rögzítette a Comedy Central saját gyártású stand up műsorának legújabb részeit, amelyek vasárnaptól már láthatók is a magyar humorcsatornán. Így aki nem jutott be a nyilvános felvételre, a képernyő előtt nevethet először a Szomszéd néni produkciós iroda és Ricsi fiú, azaz Kertész Richárd poénjain.

Újabb tizenöt epizóddal örvendezteti meg a stand up híveit a Comedy Central. A magyar humorcsatorna október 24-től tűzi műsorára a műfaj legendás képviselőinek és fiatal tehetségeinek produkcióját. Többek között színpadra lép Badár Sándor, Maksa Zoltán, Litkai Gergely, Mogács Dániel és Laár András. Az első két epizódban, október 24-én Ricsi fiú és a Szomszéd néni produkciós iroda nevetteti meg a közönséget.

„Boldogan léptünk fel ismét a Comedy Central bemutatjában, hiszen egy valami biztosan elmondható: semmilyen megkötés nincs a csatorna részéről, ami humoros, az jöhet. Éppen ezért azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egyre kevesebb ruhában lépünk színpadra. Korábban Ádám és Évaként szerepeltünk, most indiánként és kis hableányként. Még vannak tartalékaink, legközelebb még kevesebb jelmezt veszünk fel.” – árulta el nevetve Bálint Ferenc, a Szomszéd néni produkciós iroda tagja.

Érdemes tehát a Comedy Centralra kapcsolni, ahol vasárnap esténként a stand up-é a főszerep.

Comedy Central bemutatja október 24-től új részekkel, vasárnap 21:25-től.
(ismétlés: szerda 22:55-től, péntek 16:50-től)

süti beállítások módosítása