Az év eddigi legnézettebb műsora lett a Csillag születik második adása – Dupla annyian látták, mint a tv2 Nagy duettjét.

Az RTL Klub Csillag születik című műsorának második adása még az első adás sikereit is jelentősen túlszárnyalva, magasan a legnagyobb közönségarányt érte el a múlt héten, illetve 2011-ben a 18-49-es korosztály körében, főműsoridőben. A kereskedelmileg fontos korcsoportban elért 51,1 százalékos közönségarány és a több mint 1 millió néző önmagáért beszél, ami azt is jelenti egyben, hogy ez volt az idei év eddigi legnézettebb műsora.

A tv2 A nagy duett című műsorával próbálta megállítani a piacvezető csatornát a nézettségi versenyben, de így sem sikerült megnyernie a péntek estét, így az RTL Klub továbbra is őrzi veretlenségét főműsoridőben a 18-49-es korosztály körében, ami immár 2010. december 25-e óta, azaz 107 napja folyamatosan tart.

A Csillag születik második adása toronymagasan a legnézettebb műsor volt a múlt héten a maga 51,1 százalékos közönségarányával. A kereskedelmileg fontos korcsoport körében ráadásul ez volt 2011 eddigi legnézettebb műsora, a 18-49-es korcsoportból 1 033 680 fő követte figyelemmel. A szombati főműsoridős sávot egyébként kiemelkedően nagy különbséggel nyerte meg az RTL Klub, több mint 29 százalékponttal megelőzve a tv2-t.

A tv2 A nagy duett című műsorát egyébként csupán fele annyian nézték, mint a Csillag születik második adást, sőt, az RTL Klub ValóVilág adásait, a Fókuszt, a Barátok köztöt és a Dr. Csontot is több néző választotta. Külön érdekesség, hogy míg a Csillag születik folyamatosan a képernyő elé szegezte a jelentős számú nézősereget, addig a tv2 pénteki showműsorától az adás ideje alatt folyamatosan pártoltak el a tévézők.

14. heti magyar nézettség

*Az RTL Klub a 19 és 23 óra közötti időszakot tekinti főműsoridőnek, ahogyan az Európában a legáltalánosabb és legelfogadottabb. Az adatok az AGB Nielsen 18-49-es korosztályt érintő mérései alapján készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr912817877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása