Abban az esetben, ha valaki még nem hallott volna róla, csak mondom, a Lost az utolsó epizódjainál jár és vele együtt lezárulni készül egy korszak a televíziózás történetében. Sokan bizonyára már megbarátkoztak ezzel a gondolattal, de még többen vannak, akik nem. Mások az utolsó kiadott cast fotó fölött zokognak. Mindenesetre még rengeteg Lost-tal kapcsolatos vidám pillanat van hátra a finálé előtt és után, beleértve Jimmy Kimmel egy órás műsorát, ami a Jimmy Kimmel Live: Aloha to Lost címre fog hallgatni. Tudomásunk van még más Lost centrikus ünnepségekről is, és arról, hogy mely sztárok fogják képviseltetni magukat.

Valószínűleg Jorge Garcia (Hurley) kivonja magát a hasonló ünneplések alól, csak úgy, mint az emberek nagy része aznap este: ő is otthon marad.

“Ha előre felveszik, nekem az is jó. De aznap este, úgy döntöttem, hogy nem rúgok ki a hámból és a hozzám legközelebb álló barátaimmal leszek, mert ez egy hatalmas fejezet lezárultát jelenti az éltemben.” – mondta Jorge. Most már tudjuk, hogy ez a tény legalább olyan fájón érinti a stábot, mint minket, mert Jorge hangja itt kicsit elcsuklott, amikor erről beszélgettünk vele. “Inkább itt akarok szembesülni a dologgal, mint egy országos televízió műsorban. Egymagam akarom átélni ezt a pillanatot.”

Jorge Garcia ezen gondolatai után, és azután, hogy Damon Lindelof kiírta Twitterre e sorokat, egyre inkább úgy érezzük, a vég hamarosan valósággá válik. Nincs többé bújkálás a boldog tudatlanság mögött.

Az ABC hivatalosan nem jelentett be más ünnepségeket, de Carlton Cuse, a sorozat egyik producere, szintén aTwitteren jelezte múlthéten, hogy lesz egy összejövetel május 13-án az UCLA Royce Hall-ban, Lost Live: The Final Celebration néven. További információ ezzel kapcsolatban a héten várható. Továbbá tudjuk még azt is, hogy az utolsó előtti epizódot ezen az éjszakán fogják forgatni és számos stábtag is részt vesz rajta. Ráadásként a bulin élő zenekar fog játszani. Nagyszerű!

Ezenkívül lesz még egy kisebb party New York-ban Carlton Cuse-zal és Damon Lindelof-fal május 20-án. Az a hír járja, hogy jelen lesznek hírességek és több tag is a stábból egy bizonyos party-n, amit a finálé éjszakájára terveznek Los Angeles-ben és New York-ban. Ti hogyan képzelitek el a végső pillanatot? Szerveztek egy Lost-finálé bulit vagy kényelmesen hátradőltök a székben és egyedül megnézitek a záróepizódokat? Mi valószínűleg a másodikat választjuk. Addig is ne feledjétek, a vég május 23-án kezdődik.

(E! Online)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr272182414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.