Pilot-szemle: The Event - 1x01

2010.09.23. 11:37 - írta bence_
Hozzászólok | Címkék: the event

Az idei újoncok közül a The Event kerül terítékre következőnek. Az NBC új sorozatáról van szó, amely nem rejti véka alá, hogy a 24 és a Lost után keletkezett űrt szándékozik pótolni. A pilot telis tele van kérdésekkel, sőt jóformán csak kérdések merülnek fel a nézőben, amíg azt a 42 percet tölti, de nem kell aggódni, állítólag a második részben már lesznek válaszok is, addig meg ez majd berántja a nézőt - gondolják.

Cold opennel indítunk, aztán visszaugrunk a múltba, majd megint a jelenbe és így tovább. Több főszereplőnk is van, nagyjából 4 idősíkunk, 6-8 olyan esemény, amelyre a választ még csak nem is sejtjük. A végére pedig odatettek egy olyan cliffhanger-t, hogy csak na.

A három nagy szál közül az első, amelyen a srác elviszi egy hajóútra a barátnőjét, hogy megkérje a kezét, de a hölgy eltűnik, a hajón azóta más nevén van a lakosztályuk és még csak nem is hallottak róluk. A következő, amikor az elnöknek elmonják "az eseményt", mi persze ezt sem tudhatjuk, a hamardik meg amikor a repülő - amivel az első szálon emberünk menekülésre fogja - az elnök háza felé tart nagy sebességgel és mindenki a becsapódást várja, amikor jön a már említett fordulat.

- They saved us.
- Who? Who saved us?
- I haven't told you everything.

A külföldi kritikusok pozitívan fogadták, némelyek egyenesen imádták. Itthon a TV2 csapott le rá, reméljük nem valami éjszakai idősávba tolja majd. Mindent egybevetve joggal mondható, hogy a The Event egy jófajta  sorozatnak ígérkezik. Az újoncok élmezőnyében érzésem szerint helye van, csak az idősíkokból és az azok közti ugrálásból lehetne egy kicsit kevesebb. A pontszám részemről most nagyon egyértelmű, nem volt nehéz döntenem, 4/5-re értékelem. Őt már biztosan érdemes bepróbálni.

szerintünk: (4/5)
szerintetek: (4,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr292316571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása