Az egyik legjobb egyetemi barátom magyar volt, a legjobb vívóedzőm magyar volt és az első barátnőm is magyar volt. Szóval már alig vártam, hogy végre eljöhessek Budapestre, amiről korábban már olyan sokat hallottam, ezért is nagy örömmel mondtam igent az AXN tévécsatorna meghívására! – kezdte mondandóját Jerry O’Connell, a Jog/Ászok sztárja tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az AXN már több világhíres színészt hívott Magyarországra, így vendégük volt korábban Matthew Fox, a LOST főszereplője, most pedig csak a csatornán látható Jog/Ászok főszereplője, Jerry O’Connell látogatott Budapestre. Az első napon sajtótájékoztatót tartott az amerikai színész, akiről megtudhattuk, hogy boldog házasságban él, két ikerkislány boldog apukája. Jerry O’Connell a Jog/Ászokban Jim Belushi oldalán egy dörzsölt, las vegasi jogászt alakít, aki sármjával, ötleteivel könnyen gombolyítja fel védencei ügyeit. A színésztől egyébként nem áll messze a jogi hivatás, hiszen korábban jogi egyetemre is járt, a megszerzett ismeretek pedig elmondása szerint sokat segítettek a Jog/Ászok szövegkönyvének és jeleneteinek értelmezésében. Jerry O’Connell az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a színészi pályafutását befejezve később jogi pályára lépjen, hogy ingyenes segélyszolgáltatot végezzen emigrációs ügyekben. Mint megtudtuk az emigrációs ügyek családi kapcsolódás miatt érdeklik, hiszen Jerry nagyszülei Lengyelországból és Írországból származnak, édesapja pedig brit állampolgár.

Természetesen azonban Jerry O’Connell marad a képernyőn, hiszen érvényes szerződése van a Jog/Ászok sorozatra, ami több dolog miatt is kedvenc munkája a színésznek: „Együtt játszhatok Jim Belushival, aki valódi improvizatőr, így igazán vicces jelenetek alakulnak ki a forgatáson. Nagyon jó a stáb és kétgyermekes családapaként nagyon élvezem, hogy egy bohém, szingli, az életet élvező ügyvédfigurát alakíthatok. Persze az sem utolsó szempont ennél a munkánál, hogy nem kell távol lennem hosszabb ideig a családomtól, mert a forgatás nagy része Los Angelesben zajlik, csak bizonyos, külső jeleneteket forgatunk Las Vegasban.”

Jerry O’Connell két napot tölt Budapesten az AXN vendégeként, az első napon protokolláris és sajtórendezvényeken vett részt, a második napon azonban több szabadprogramra is lehetősége nyílik, így tervei szerint ma kilátogat majd a magyar-holland labdarúgó mérkőzésre és a Női Tőr Világkupa versenyre is.

A sztár útját az AXN munkatársai folyamatosan rögzítik, így, aki kíváncsi Jerry O’Connell látogatására az kattintson az AXN twitter oldalára, ahol érdekes információk jelennek meg: http://twitter.com/axnhu 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr202771133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.