Múlt héten elkezdődött a Csillag Születik harmadik évadja, ezen a hétvégén pedig már keresi az RTL Klub a második X-Faktor reménységeit. Bár a Csillag Születik még csak a válogatóknál tart a képernyőkön, a csatorna máris megkezdte az év másik nagy zenei tehetségkutatójának előválogatóit.

Tavaly hétről-hétre óriási tömegeket ültetett le a képernyők elé az X-Faktor. A győztes, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbert, Janicsák Veca, Wolf Kati és a többiek azóta is a hazai zenei világ keresett tagjai. Wolf Kati pedig májusban a legnagyobb európai dalversenyen képviseli Magyarországot. Így érthető, hogy a tavalyi 12 döntős sikereit sokan megirigyelték, legyőzték bátortalanságukat és jelentkeztek az idei X-Faktorra.

- Minden várakozásunkat felülmúlta a jelentkezők száma; a tavalyinál is jóval többen vannak. Sok fiatalt azonban még vissza kellett utasítanunk, mert az X-Faktor esetében a minimum korhatár 16 év. Persze ha tehetségesek, és addig is sokat gyakorolnak, várjuk őket évek múlva az X-Faktor akkori előválogatóin - nyilatkozta a műsor főszerkesztője, Schiwert-Takács László.

A mentorok és a műsorvezetők személye még nem végleges, ahogy az sem, mikor kerül képernyőre az ország legnépszerűbb tehetségkutató műsora. Egy azonban biztos; az RTL Klub 2011-ben sem lesz híján a tehetségeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr22813077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.