Még különlegesebb esküvőkkel folytatódik a csatorna népszerű reality-je. Október 18-án, kedden indul a második menet az álomnászútért! 

Idén tavasszal indította újra felhívását a VIASAT3, amelyben ezúttal is vállalkozó szellemű menyasszonyok jelentkezését várta. Az életük legszebb napjának hagyományos kereteket elképzelő hölgyek mellett ebben az évben számos különleges, már-már extrém ötlettel rendelkező ara vállalkozott arra, hogy kamerák előtt és a kritikus menyasszonytársak pillantásainak kereszttüzében mondja ki a boldogító igent. A műsor szabályai változatlanok, minden egyes körben négy menyasszony száll ringbe egymás ellen, akik idén sem kímélik egymást. Ahogy az előző évadban már jól megszokhatták, minden héten két esküvőt láthatnak a nézők és a negyedik esküvő után derül ki, hogy ki utazhat el élete párjával az egzotikus mézes hetekre, ezúttal Kenyába. A menyasszonyok részt vesznek egymás menyegzőin és maximum tíz ponttal jutalmazhatják az ételt, a ruhát, a helyszínt és akár húsz pontot is adhatnak a hangulatra.

süti beállítások módosítása