A nagy sikerű Spartacus: Vér és homok után itt az előzménysorozat, a hatrészes Spartacus: Az aréna istenei, amely a Batiatus-ház felemelkedésének és korábbi bajnokának történetét meséli el, vagyis a Spartacus érkezése előtti időszakot idézi fel. A gladiátorsorozat március 22-től látható a magyar HBO műsorán.

A Batiatus-ház csillaga felfelé ível, büszkén fürdik hírhedt bajnoka, a rettegett és gátlástalan kelta harcos, Gannicus dicsőségében, aki a kegyetlen küzdelem mellett csak borra és asszonyra szomjazik. Az ifjú Batiatus elérkezettnek látja az időt, hogy átvegye apjától a capuai gladiátoriskola irányítását. A tekintélyre és politikai hatalomra törekvő Batiatus bárkit hajlandó elárulni, hogy gladiátorai részt vehessenek a legkeményebb küzdelmekben, és így kivívja a rangban felette állók elismerését. Tisztességtelen terveihez méltó társra talál hűséges és számító felesége, Lucretia személyében, és a cselszövésben jártas páros bármikor számíthat a feleség csábító barátnőjére, Gaiára is. A triumvirátus semmitől nem riad vissza, hogy a tömegeket manipulálva magukhoz ragadják a hatalmat és kivéreztessék Capuát. A Spartacus: Vér és homok előzménysorozatában tehát sem kegyetlen harcokban és vérben, sem szexben és cselszövésben nem lesz hiány.

Az alkotók között újra ott szerepel Steven S. DeKnight neve, aki most is vezető forgatókönyvíróként és vezető producerként vett részt a munkában. A széria mögött további három vezető producer áll, akik több díjjal is büszkélkedhetnek. A Lucretiát alakító Lucy Lawless férje, Rob Tapert, illetve Sam Raimi a Spartacus: Az aréna istenei mellett az első évadnál és a Xena: A harcos hercegnő című sorozatnál is bábáskodott, illetve Joshua Donen ugyanúgy vezető producerként dolgozott a Spartacus: Vér és homokon is.

A már jól ismert szereplők is visszatérnek: találkozhatunk Batiatusszal, akinek John Hannah (A múmia, Négy esküvő és egy temetés) bújik ismét a bőrébe. Felesége, Lucretia szerepében most is Lucy Lawlesst (Xena: A harcos hercegnő) láthatjuk. Míg az első évadban Peter Mensah (300, A hihetetlen Hulk) a gladiátorok kegyetlen kiképzőjét alakította, az előzménysorozatban még a ludus dicsőségét vesztett gladiátoraként találkozunk vele.

Mellettük új szereplőként csatlakozik a sorozathoz többek között Dustin Clare a bajnok Gannicus szerepében (korábban az ausztrál Underbelly című sorozatban láthattuk), Jaime Murray (Dexter), aki Lucretia barátnőjét, Gaiát játssza és Marisa Ramirez (General Hospital), aki Melittát, Oenomaus feleségét alakítja.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr172712345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása