Labancz Lilla augusztus 6-án este ki sem mozdul otthonról. A fiatal színésznő önkéntes szobafogságának oka, hogy ekkor indul újra a Tűzvonalban című sorozat, amelyben főszerepet kapott. Lilla alakítására családja is kíváncsi.

Augusztus 6-án indul újra a Duna Televízió műsorán a Tűzvonalban című sorozat. Lilla Vandát, a titkos ügynököt alakítja. Az Álom.net főszereplője már izgatottan várja a végeredményt, amelyet kemény munka előzött meg.

„Nagyon várom, hogy végre lássam a sorozatot, hiszen eddig soha nem játszottam ilyen szerepet. Rengeteget tanultam, kemény, embert próbáló forgatási napok állnak mögöttem, amelyek után gyakran kék-zöld foltokkal tértem haza.” – árulta el a fiatal színésznő, akinek egész családja és barátai is szabaddá tették az estéjüket, hogy együtt izgulhassanak Lillával a tévé előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr472183788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása