Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy az HBO meghívására világpremier előtt nézhettük meg a Game of Thrones (Trónok harca) című, a csatorna berkein belül készülő sorozatot. Rendhagyó módon nem ugrok bele egyből a sorozat kivesézésébe, először inkább szeretnék néhány szót szólni a pénteki vetítésről és a nagyszerű szervezésről.

Ezek a vetítések egy ideje már nem csak a sajtóról szólnak, talán a Gengszterkorzó volt az első alkalom ősszel, amikor a közönség is játszhatott belépőkért és nagyrészt ők töltötték meg a mozit, pont mint most. A megtölteni pedig azt jelenti, hogy teltházzal zajlott a buli, az egy négyzetméterrel jutó sorozatrajongók száma gyorsan elérte a kritikus szintet. A remek szervezésnek köszönhetően mégis pillanatok alatt megtörtént a beléptetés, a játékosabb kedvűek kardozhattak és fotózkodhattak is. Az HBO ismét kisfilmet forgatott aznap este, a két rész közötti szünetben ajándékokat sorsoltak, illetve amiket minden résztvevő eltehetett emlékbe az a belépőt jelentő aranytallér volt, a méretes poszter, ami nálam már a falon figyel és egy "kisokos" füzet.

A premier ma este lesz az USA-ban, nálunk pedig egy nappal később, hétfő este lesz látható a sorozat pilot epizódja. Ez a kis időkülönbség a két vetítés között hatalmas szervezést igényelt a hazai képviselet részéről, de nagyon örültek, hogy sikerült ismét összehozniuk.

A sorozat nem más, mint George R. R. Martin „A tűz és jég dala” című bestseller fantasy-regényciklusának adaptációja, abszolút hiteles formában. És, hogy lássuk, mennyire nem viccelnek, David Benioff és D.B. Weiss mellé rögtön az írót is kinevezték executive producernek.

A tíz egyórás epizódból álló első évadot Észak-Írországban, a belfasti Paint Hall stúdiójában, illetve Skócia, Észak-Írország és Málta különböző részein forgatták. A középkori jelmezek és a díszletek is rendkívül hitelesek, olyannyira, hogy egyes külföldi kritikusok a Rómához hasonlították a sorozat hitelességét, ami elég nagy szó.

A történet részletesen kidolgozott és szerteágazó, nehéz is lenne röviden bemutatni két óra anyagát. A nyitányban Robert Baratheon király a birodalom fővárosából északra utazik, hogy megkérje régi barátját, Lord Eddard „Ned” Starkot, hogy segítsen királysága igazgatásában, miután korábbi főtanácsadója rejtélyes körülmények között meghalt. Eközben keletről a Targaryen család sarjai fenyegetik a trónt, sok évvel ezelőtt ugyanis az ő családjuk uralta a Királyságokat. A szereplők királyok és királynők, lovagok és hitehagyott renegátok, árulók és nemesemberek, akik egytől egyik a hatalomért, vagyis a Vastrónért küzdenek. Bár a Trónok harca műfaja szerint fantasy, Westeros és az egész sorozatot átszövő hatalmi viszályok leírásakor Martin bizonyos történelmi eseményekből - mint például a Rózsák háborújából vagy a középkori keresztes hadjáratokból - is merített.

A fantasy-dráma műfaját újraértelmező széria a televíziózás történetének méltán egyik legjobban várt sorozata lett. Az eredeti művet nem olvastam, de a közönség véleményét hallva elmondható, hogy a többségnek tetszett. A fordítás is ötletes, látszik, hogy nagy hangsúlyt fektettek rá.

szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr572833156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása